2011. november 30., szerda

Betlehemi projekt 8/10

Ez az utolsó előtti angyalka. 
Már az összes a gazdájánál van, sőt már 8 készen is van, ma láttam is őket. Nagyon nagyon csini lett. :)))) 
Egy elmaradásom lesz majd, meg Józsefet elfelejtettem lefényképezni mikor készen lett, de ami késik nem múlik.





2011. november 28., hétfő

Betlehemi projekt 7/10

Ez a 7. bábú és anyu utolsó munkája is ebben a projektben.
Én is készen vagyok azóta már Józseffel és egy angyalkával. Az előbbit elfelejtettem lefényképezni (majd ha kész lesz nem felejtem) az utóbbit pedig holnap mutatom.
Közben pénteken megvolt a jótékonysági est is, ami nagyon nagyon jól sikerült. Nem nyertünk vissza semmit a műveink közül, lesni viszont lestük kik nyerték meg kisebb-nagyobb sikerrel. :)





2011. november 24., csütörtök

2011. november 23., szerda

Felajánlások

Lehull a lepel az egyik (van még!) projektünkről. :)
Anyu munkahelyének pénteken lesz a szokásos évi jótékonysági show-juk. Már tavaly eldöntöttük, hogy az idei évben mi is fogunk egy pár dolgot felajánlani a tombolába, úgy se nagyon ismerik ezeket a dolgokat. Összefogtunk négyen a kis társaságunkból és megalkottuk ezt a 18 szépséget, amiket ma vittek el. 
Gyönyörködjetek ti is bennük! :)


Én általam készített pinkeepek. 




Anikó által készített füzetecskék. 


Levendulával töltött illatpárnák, biscournok. 



Anikó: ugye milyen szép lett! :)


Csoportkép vakuval.  Mindegyik becsomagolva külön celofánba névjegykártyával ellátva.  





2011. november 22., kedd

Ajándékom Cicukától

Az úgy volt, hogy jelentkeztem Cicukánál a blog szülinapi játékára és én lettem az a szerencsés, aki megnyerte a titkos csomagot. Tegnap meg is hozta a postás ezeket a gyönyörűségeket, amiket itt is nagyon köszönök neki! :)
Örülök, hogy játszhattam nála!
(A képet tőle loptam, mert nem tudtam szép képet csinálni.)




2011. november 21., hétfő

Betlehemi projekt 5/10

Nézzétek le nekem a képek minőségét, de annyira nem jó most fényképezni. :S 
Nem ilyen élénk a kék, de nem tudtam színhű képet csinálni.
Ja, és ő Mária! :)







2011. november 16., szerda

2011. november 15., kedd

Betlehemi projekt 3/10

A legnagyobb angyalkával is sikerült készen lennem, végre. Ez volt a legtöbb munka, de megérte, mert nagyon szép, tömött lett. 






2011. november 8., kedd

Betlehemi projekt 1/10

Ez az egyik nagy projekt, amin dolgozunk anyuval. A volt óvodámba készülnek a betlehemi képek, amikből majd bábu lesz az ovisoknak. Szám szerint 10. 5 angyalka, 2 csacsi, Mária, József és a Kis Jézus. Ezzel az angyalkával 2 nap alatt lettem kész, muszáj sietni, nagyon sok felkérésünk van, szerencsére. 
14-es aidára készült, hogy minél nagyobb legyen és Venus fonallal, a minta pedig a régi lefűzhető Keresztöltéses újságba.






Virágos díszek

A nagy húsvéti rohanásban és betegeskedésben (sajnos mind Lola, mind pedig én is elkaptunk egy csúnya megázást és kb. 2 hét volt, mire &quo...