2017. augusztus 26., szombat

Gyűrűtartó - Róza&Csaba

Kedves rokonaink esküvőjére voltunk családilag tegnap hivatalosak. Mikor jöttek hozzánk hívogatni egyből felajánlottam, hogy a gyűrűtartó párnát szívesen elkészítem nekik. Így készült el ez a szépség. Természetesen a színeket a menyasszony válogatta össze, nagyon finom stílusú lett. A varrás nem az én érdemem, de szerintem így is gyönyörű lett!
Sok boldogságot Rozita és Csaba!









2017. augusztus 21., hétfő

Babaköszöntő - Alice

Úgy látszik ez az év a babaköszöntők éve nálam, most is ezt hoztam mutatni. 
Ez a kép Hanna testvéréé lett (a Hanna babaköszöntője itt van), akik ugyan kint élnek Londonban, de most a nyár nagy részét itthon töltik. Így végre átadhattam én is az Alice babaköszöntőjét, nagy sikerrel. :)






2017. augusztus 19., szombat

Babaköszöntő - Veronika

Egy kisebb kihagyás után újra itt vagyok. Ebben az időben is hímeztem, de inkább olyanokat, amik még csak most kerültek átadásra, vagy még ezután fognak.
Az egyik ilyen hímzés már rég óta itt volt készen, csak nem volt alkalmunk átadni. Most is csak a férjem testvére által sikerült. Ugyanis Veronika a férjem testvérének az unokája. 
Sok szeretettel készült neki!







I ❤ Christmas

Idén is, mint minden évben már elkapott a karácsonyi láz. Minden évben próbálkozok karácsonyi képet hímezni több-kevesebb sikerrel. De úgy ...