2009. március 6., péntek

Csoki

Végre eljutottam már ide is, hogy írjak egy kicsit. Múlthét végén befejeztem a csokis mintámat barátnőmnek, de még mindig nem tudom, hogy ez legyen - e neki, vagy a konyakmeggyes. Szerintem azt is megcsinálom, és majd akkor döntök, a másik meg majd marad nekem. :)
Sajnos a fényképezőm nem szerette volna, hogy én ezt lefényképezzem olyan szépen,a hogy én akartam, pedig napsütéses idő volt, ezért maradt a scannelés. Az ajándékba kapott Linda hímzővászonra van alkotva egy szállal. Kis mini lett a drága. :) Már készen vagyok a következő minikével is, csak még egy keretet alkotok rá. Barátnőm szülei, az én pótapukámék március végén lesznek 30 éves házasok, ezért gondoltam meglepem őket egy kis aprósággal. Ez lett a februári Maryse szívecske lett. Amint kész leszek, és a gépem is úgy akarja, jön a mutiznivaló. A héten megvolt apukám házának a felértékelése, jöhet majd szépen lassan a hagyatéki tárgyalás. De jó lenne már túl lenni rajta.
Barátnőmtől megkaptam a Neveletlen hercegnő legújabb részét a kilencediket, a Pizsamás hercegnőt. Úgyhogy a Locsifecsi királynő megint háttérben maradt. :) Ahogy eddig gondolom, ez a legszomorúbb rész. :(
"A pasija szakított vele, a legjobb barátnője megutálta, minden összejött. A szülei pszichológushoz küldik... mit tesz ilyenkor egy hercegnő? Egyetlen vigasza van: érdekes olvasmány akad a kezébe, egy réges-régi genoviai hercegnő elfeledett naplója. Talán ennek segítségével mászik ki Mia a gödörből? Vagy ez a napló mindörökre megváltoztatja a Renaldók sorsát?"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, hogy elnéztél hozzám, annak pedig mégjobban, ha üzenetet is hagysz!

I ❤ Christmas (1)

Ígéretemhez hűen már a kész képet mutatom. :) Imádtam varrni!!