2009. május 31., vasárnap

Anyu munkái kollázsban


Mivel én sajnos nem sok mindent tudok mutatni, ezért előszedtem az anyu munkáit, amiket még nem kaptam le a fényképezővel, és a mai nap ezt megtettem. Ennyit találtam, ami az Ő keze munkája. Ezek ilyen én általam nem szeretem anyagra (aida) készülnek, de anyu erre szeret varrni. A barna, festett aida Ninától vásárolt. És mivel barátkozom a Picasa 3-as programmal, ezért összehoztam egy kollázst belőlük. Hát nem lett csini? :))))



(Itt meg lehet nagyban nézni: http://picurka13.multiply.com/photos/album/5#15)

Tegnap voltam anyuval beváltani a Pöttyös túró rudi papírokat a debreceni Tescoban. Lett két törölköző, 3 reggeliző alátétem és két füzetem. Több mint másfél órát álltam sorban érte, de megérte. Igaz a mögöttem állóknak elállt a lélegzete, mikor meglátták, hogy több mint 400 rudis papírt kell megszámolniuk a hoszteszeknek. :))) Hát igen, én meg csak addig dugdostam, hogy ne lássák meg. Jó kis nap volt, jól elfáradtam, de végre ránkfért már egy kis nyugis, vásárlós nap a nehéz idők után.
Hímzés ügyileg úgy állok, hogy az áprilisi házikómat bököm. Már készen volt a jobb oldala, minden ki virággal, és rájöttem, hogy felfele és jobbra is elszámoltam egy sorral. Kibontottam, és újra hímeztem, nagy dirrer-durral, hogy hogy lehetek ilyen hülye. Most meg pihi és hímzés lesz ma, már ha nem alszom el. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, hogy elnéztél hozzám, annak pedig mégjobban, ha üzenetet is hagysz!

Baby - Anna

A héten babalátogatóban voltunk Lola keresztapjának a testvérénél. Itt lakik tőlünk pár utcára, de olyan nehéz volt összeegyeztetni, hogy c...